Szeretettel üdvözlünk az érzelmek kalandos világában!
Sok izgalmas játék és tevékenység vár rátok, reméljük felkészültetek.
Az itt összegyűjtött játékokos programok az érzelmek felismerését és az érzelmekről való kommunikációt segítik. A gyerekek megismerkednek – legalább – nyolc érzelemmel, meséken, játékokon keresztül.
Fontos, hogy ezek a játékok élmények legyenek és ne kötelező elemek vagy feladatok. Igyekszünk bevonni a képzeletet, a kreativitást, a gondolkodást és a gyakorlatban, kezekkel, mozgással, szabadban végzett gyakorlatokat is, hogy mindenki találjon kedvére valót és minél sokrétűbben éljétek át az érzelmekkel való kalandos utazást.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK
Itt és most a technikai tudnivalókat szedtük össze, hogy minél egyszerűbb legyen számotokra a megvalósítás. A játékokhoz szükséges anyagok, illetve eszközök listáját ITT találod.
Minden játékhoz készítettünk leírást (több helyen képekkel), amely alapján ti is meg tudjátok valósítani a leírtakat.
A játékok célja, hogy a gyermekeitek – és talán ti is, szülők – képesek legyenek felismerni az érzelmeiket és azok hatását. Ezen kívül természetesen az is, hogy tudjatok zavar és feszengés nélkül beszélgetni az érzelmeitekről. Nincs kötelező feladatmennyiség, nincs határidő a játékok befejezésére, úgy haladtok, ahogyan kényelmes, egy játék a gyerekek lelkesedésének – és a rendelkezésre álló anyagok mennyiségének – arányában bármilyen mennyiségben ismételhető. Ha valamihez nincs kedvük, akkor sem kell mindenképpen elvégezni az adott részt. Lehet, hogy később, vagy másik napon jól jön majd.
A programokat úgy állítottuk össze, hogy legyen benne kültéri és beltéri is, így amikor az időjárás erre alkalmas, bátran játszhattok a kertben/udvaron/teraszon/erkélyen. A kedvezőtlen időjárást pedig a benti programokkal vészelhetitek át. Fontos, hogy a kültéri programokat bent is meg lehet csinálni minden esetben, ha a körülmények úgy kényelmesebbek számotokra.
Szerettük volna, ha többféle programot kapcsolhatunk az érzelmi intelligencia területéhez, így a kézműves, kísérletezős és drámajátékokat is ennek megfelelően válogattuk össze.
Az első modult kivéve minden modulhoz tartozik egy mese, amely előkészíti a következő modul témáját. A javaslatunk az, hogy a meséket a modulok végén olvassátok el, hogy rá tudjatok – főleg a gyerekek – hangolódni a következő modulra.
Ennyi bevezető után, induljanak a kalandok! 🙂
Modulok
Bevezetés az érzelmek világába
Induljon a érzelmekkel való ismerkedés! Az első modul programjai még nincsenek egy-egy érzelemhez kapcsolva, általánosságban az érzelmekről lesz szó a játékok során is.
Leckék
Félelem - Csalódottság
A modul célja, hogy a gyerekek ráébredjenek, hogy bár vannak nem kifejezetten kellemes érzelemek, mégis megvan a szerepük, és képesek segítséget nyújtani a mindennapokban.
Leckék
Düh - Izgatottság
Mindannyian megtapasztaltuk már milyen dühösnek lenni. Van-e rá jobb mód, mint ahogyan azt eddig a környezetünk tudtára adtuk? Az izgatottság pedig érthető, sok remek játék vár a modul programok között.
Leckék
Szomorúság - Undor
Tudtad, hogy azért találsz undorítónak bizonyos dolgokat, mert úgy véled veszélyesek lehetnek rád? És azt, hogy azért vagy szomorú, hogy utána jobban érezhesd magad? És még nincs vége...
Leckék
Meglepettség - Öröm
Az utolsó modulban az öröm és a meglepettség érzése lesznek a vendégeink. Milyen jó is az, ha észrevesszük az örömteli dolgokat, még akkor is, ha meglepnek bennünket!