Előzetes

2021.01.28.

KÖZELEDIK A VALENTIN NAP

Február a Valentin nap hónapja. Akár úgy is lehet a februárra tekinteni, mint a párkapcsolat hónapjára. Két éve, 2019 februárjában egy Valentin napi e-mail sorozatot is elindítottunk, ha részt vettél, illetve vettetek rajta a pároddal, akkor reméljük, hogy még emlékeztek rá és ha igen, akkor talán még  hasznosnak találtátok. 😀

Tulajdonképpen ez egy 7 héten át tartó e-mail sorozat volt. Hasonlóképpen a mostani havi játékos feladatokhoz, ott a résztvevők hetente kaptak egy feladatot. A cél az volt, hogy megünnepeljék a párok a Valentin napot, de még inkább egymást és a kapcsolatukat. Lehetőséget adott a sorozat kicsit kizökkenni a hétköznapok rutinjából.

Ha kimaradtál 2019-ben ebből a sorozatból, de érdekel és szeretnél részese lenni valahogy, akkor egy kicsi erőfeszítéssel akár még teljesülhet is ez a kívánságod, illetve kívánságotok. Csupán annyit kell tenni, hogy ehhez a leckéhez egy hozzászólásban meg kell osztanotok, hogy mi az, amiért esetleg ajánlanátok más pároknak is, hogy csatlakozzanak a Hálás vagyok Érted programhoz. Ha kellő számú – és kellően lelkesítő 🙂 – visszajelzést kapunk, akkor Valentin napon (vasárnap) a 7 hetes e-mail sorozatot újra elindítjuk. Ez persze azt jelenti, hogy a visszajelzéseket Valentin napig számoljuk csupán, addig pedig már nincs túl sok idő késlekedni.

Visszajelzésre fel, lássuk hányan szeretnétek újra indítani a Valentin napi sorozatot 🙂

FEBRUÁRI KIHÍVÁS

Ebben a hónapban a cél a párkapcsolatotok ünneplése. Ehhez kapcsolódik a játékos feladatotok is. Hiszen előkészítésképpen meg kell találni azt, hogy mit is ünnepeljetek.

Tehát a feladatotok a következő lesz. Szokás szerint külön külön kezditek. Ebben már nincs nagyon meglepő dolog 🙂

Külön külön gyűjtsetek össze legalább 5 olyan tulajdonságát a párkapcsolatotoknak, amelyek miatt úgy gondoljátok, hogy az példaértékű.

Lehet mondjuk erre a feladatra úgy is gondolni, hogy a Marsról meglátogat titeket valaki, akinek fogalma sincs a földi életről, pláne nem a párkapcsolatokról. Azt kérdezi, hogy mitől jó egy párkapcsolat. Ti pedig a listátokat felhasználva a saját párkapcsolatotok tükrében tudjátok bemutatni neki, hogy mitől példaértékű a ti kapcsolatotok, azaz mitől is igazán jó egy párkapcsolat.

Miután mindketten külön-külön összegyűjtöttetek legalább 5 olyan pontját, vagy tulajdonságát a párkapcsolatotoknak, amelyektől a ti kapcsolatotok példaértékű, szervezzetek szokás szerint egy randit. A randin a cél, hogy a listáitokat összevessétek. Hogy lássátok milyen különleges, egyedülálló és példaértékű a ti kapcsolatotok. Ez már elegendő ok lesz az ünneplésre. Ünnepeljétek meg februárban a párkapcsolatotokat 🙂

UTÓIRAT

Még nincs túl késő regisztrálni a január 30-i webináriumra. Részleteket az előző leckében olvashattok. A regisztrációs link:

https://us02web.zoom.us/meeting/register/tZYqfuqqqDMiG9GR47ur8ECan5zKX7gwr04m

Vissza ide: Hálás Vagyok Érted > 2021 FEBRUÁR

2 hozzászólás

  1. PSAndi 2021-02-03 - 10:54- Válasz

    Minket érdekelne a valentin napi játék is. köszönjük

  2. monostorinora 2021-02-14 - 20:56- Válasz

    Az eddigi feladatok sok vidám, megható vagy épp elgondolkodtató pillanatot szereztek.
    Szeretnénk minél többet játszani. Jöhet a Valentin napi sorozat is.
    Nóra és Zoli

Hagyj üzenetet